Megint elmentél. Nem is búcsúztunk el csak letettük azt a nyavajás telefont. Megint ott történt életünk egyik sorsfordító beszélgetése. Elbúcsúztunk. Vagyis inkább csak elmentél. Én meg sem tudtam szólalni. Hallgattam az összefüggéstelen mondataidat és meredtem magam elé, miközben szívtam magamba, majd fújtam ki a cigaretta füstjét. Te csak mondtad, mert nem kaptál sok időt. Megpróbáltál élni a pár percnyi lehetőséggel. Nem gondoltad volna, hogy valaha csak ennyi jut majd neked tőlem. Összesen pár perc. Szerintem el se tudtad mondani mindazt, amit szerettél volna, de már nem is érdekel. A szavaid nem voltak igazak.
Üres voltam megint. Ugyanazt az ürességet éreztem, mint azon a tavaszi estén. Nem változott az érzés csak újra mellém ült. Furcsa volt az újabb találkozás vele. Idegen volt és egyszerre ismerős. Régen láttam és nem változott semmit. Ugyanolyan hideg volt, ugyanolyan csendes. Fájdalmasan néma találkozás volt. Ott hagytam a lépcsőn és bementem a házba. Vártam, hogy talán meggondolod magad, de miért is reménykedtem ebben. Miért hittem azt, hogy valami oknál fogva meggondolod magad? Sose tetted. Döntöttél és cselekedtél. És megint a nélkülem státusz mellett döntöttél. Azt is tudom, hogy majd újra mellettem fogsz dönteni csak azt nem látom világosan, hogy mikor jön el újra ez az idő.
Merülhetnék egy nagyot a közös emlékeinkben, de akkor az olyan lenne, mintha egy késekkel teli medencébe ugranék fejest. Vérző sebekkel a lelkemen másznék ki onnan és magam sem tudnám eldönteni, hogy a tengernyi nyílt seb közül melyik is fáj jobban. Vagy egyszerre sajogna. Az se lenne valami vidám dolog.
Olyan, mintha a szerelemtől vagy a szerelememtől búcsúznék vagy őt hiányolnám, pedig nem erről van szó. Csak egy annyira mély emberi kapcsolatról, amiről még nem is született fogalom. A barátság pedig túl szűk rá. Azt se tudom, hogy mi is ez az egész. A hiányt tudom, téged tudlak, az emlékeket is tudom. Nem tudnám azt viszont, hogy mi is ez az egész.
Találkozni nagyon jó dolog. Újra találkozni egy nagyszerű érzés. Elbúcsúzni fájdalmas. Újra elbúcsúzni pedig olyan, mintha ezer darabra törne szét az ember. Mindig a jó embereket veszítjük el és ez az életnek egy olyan furcsa játéka, amit nem érthetünk. Csak a kérdés marad: Miért mindig a jók mennek el?
Miért van az, hogy ha el is mennek ezernyi kérdést hagynak maguk mögött? Miért nem lehet odaállni és megmondani az igazat?
Ha majd visszajössz, elmondod miért mentél el? Ha majd visszajössz, elmondod, hogy milyen volt nélkülem? Ha majd visszajössz, elmondod mit éreztél az utolsó szónál? Ha majd… egyáltalán visszajössz?
Lesz majd újra találkozás?
